Kemény menet
Kórházba szállítottak három embert a hétvégi visegrádi terep triatlon versenyről, mert nem vették komolyan a szervezők előzetes figyelmeztetését. Az Xterra versenyeket hagyományosan nehéz terepen rendezik, amelyhez jobb erőnlét és odafigyelés szükséges. A szombati futamról Max Cluer egyébként elismerően nyilatkozott, aki jó néhány neves terepverseny, és a dél-Afrikai Xterra világkupa futam szervezője is egyben.
Szenior csúcs?
Michael Secrest két világcsúcsot is javított egyszerre a kaliforniai Carson velo- dromjában. Az 54(!) éves pálya- kerékpáros 12 óra alatt 283.407 mérföldet, míg 24 óra alatt 535.86 mérföldet, nagyjából 862 kilométert tekert egyedül, egyhuzamban. A csúcsdöntéshez közel 36 kilométeres sebességgel haladt óránként. A "szenior" sportoló az Iskolába kerékpárral, vagyis a gyerekek elhízása elleni mozgalmat is népszerűsítette a csúcskísérletével.
Az izomgörcs az alsó végtagon akkor jelentkezik, amikor az izom hirtelen és erősen összehúzódik, gyakran éjjel és a beteg álmából erre ébred. A görcsöknek számtalan oka lehet, így fáradtság, túlerőltetett testedzés, kiszáradás, az elektrolit háztartás zavara, vagy akár nagy testsúly is, ami nem feltétlenül jelent túlsúlyt. Megelőzésként a szakemberek elegendő folyadékot, legalább három nagy pohár vizet ajánlanak, rendszeres nyújtást, amely ellazítja az izomrostokat és fokozatos edzésterhelést a kampányszerű mozgás helyett. Orvoshoz akkor érdemes fordulni, ha az izomgörcsök állandósulnak, vagy gyakran visszatérnek. Ilyenkor többek között ellenőrzik a kálium és más elektrolitok szintjét is.
A fenti gyakorlatnál jóval egyszerűbb is megteszi, hogy megelőzhető legyen a görcsös "ragaszkodás".
Tudja, hogy...?
az alma rendszeres fogyasztásával a hízásért felelős hormon és a vércukorszint is csökken. Már önmagában is elegendő tápanyagot tartalmaz, így kizárólag csak almán is lehet "élni". Ha előbbit nem is, de az almakúrát kéthavonta 6-8 napig érdemes kipróbálni. Noha különböző hatású a savanyú és az édes alma, de mindkettő ajánlható érelmeszesedésnél és szívbetegségnél is.
a sárgadinnye béta-karotin és ásványi anyag tartalmának köszönhetően kiváló gyógyszer lázas és gyulladásos betegségekre. Többek között gazdag kalciumban, foszforban, rézben, vasban, nátriumban, továbbá C és A vitaminban is.
a zeller hatóanyagai serkentik az emésztést, az anyagcserét, illetve ismert vízhajtó hatása is. A zeller termése, gumója és felső zöld része is alkalmas vértisztításra, ekcémára, elhízásra, emésztési panaszokra és cukorbetegségre.
a citrusfélék, mint minden savanyú, zsírfalóként ismertek. C-vitamint szállítanak, továbbá erősítik az immunrendszert és segítenek a tápanyagfelvételben és hasznosításban is.
|
Aligha kétséges, nincs még egy olyan hosszútávúszó verseny, ahol jószerével végig leér az úszó lába, így aztán akár gyalogolhatna is. A Fertő tó átúszás 3.8 kilométere pedig épp ilyen. Nem mintha bárki is gyalogszerrel vágna neki az útnak Mörbisch-től a Fertő tó mólóig és nem is feltétlenül ettől érdekes a szombati program, épp csak érdekesség azoknak, akik sokallják a csaknem 4 kilométert. A táv tényleg nem rövid, viszont nem egyesével, hanem együtt indul és csaknem együtt is érkezik a csapat Magyarországra, ráadásul a ruhák, a kocsi- és lakáskulcs is a mi oldalunkon marad, vagyis haza kell jönni.
|
|
A tavaly alakult Pilisi Királyok Egyesület meglehetős eltökéltséggel keresi tagjait, s erre a legjobb módszert találták, vagyis toborzó versenyt tartanak szombaton. A történelmi, pusztai nomád íjjal lövő társaság ezúttal a teljesen kezdőket is várja, nekik közelebb teszik a célokat, nem titkoltan azért, hogy sikerélményük legyen. Látványban sem lesz hiány, hiszen a gyakorlottabbak korhű ruhában versenyeznek, sőt az eredményhirdetés közben még távlövő versenyt is tartanak, majd egy rövid előadást és megemlékezést is a pozsonyi csatáról.
|
Strandkörút
Alig marad a Balaton környéke idén nyáron strandröplabda és strandkosárlabda bajnokság nélkül. A kifejezetten műkedvelőknek hirdetett sorozatban a röplabdások nyolc, míg a kosarasok hat fordulót játszhatnak augusztus közepéig. Most hétvégén a balatonfüredi Kisfaludy strandon feszítenek ki jónéhány hálót, hogy családi csapatok, férfi, illetve női párosok és egyéni indulók ütögethessék a labdát, míg a kosarasok Balatonkenesére költöznek. A streetballhoz hasonlóan a 3-3 elleni játékon túl dobóversenyeket is hirdettek, itt még helyszíni jelentkezést is elfogadnak.
|
Bowls
A golyó elindul, majd ahogy lassul, kezd önálló életre kelni és egy teljesen ésszerűtlen pályán imbolyogni. Londoni parkok mindennapos játéka a "bowls", a golyós sportok brit változata, ami épp kiszámíthatatlan szeszélye miatt talán a legszórakoztatóbb.
E sportág hazai bemutatkozásáról kaptunk hírt, miszerint a kamaraerdei curling központban mostantól augusztus közepéig ízlelgethető e játék délutántól késő éjszakáig. Szombaton viszont reggel és alkonytájt ingyenes oktatásra is számíthatnak a családok, baráti közösségek.
|
Teljesítménytúrák
Élet-pálya-modell
Némi rosszmájúsággal épp csak Rodostó hiányzik, amúgy a teljes Rákóczi életutat felöleli a miskolci vasutasok teljesítménytúrája, mely persze Sárospatakról indul a maga változatos - 25, 50, 75 kilométeres - zempléni útvonalain. Akiket önbizalommal bőven megáldott a sors, azok viszont akár 110 kilométerre is vállalkozhatnak gyalog vagy biciklivel, de nevezhet bárki futóként is, ő 16 órát kap a teljesítésre.
|
|
Városi futás
Kaphat-e egy szépasszony egy maratont születésnapjára?! Ezek szerint persze... Így született bő másfél évtizede Szombathelyen az Elvira Maraton, s azóta is a hazai futóélet egyik legtekintélyesebb, egyben legcsaládiasabb rendezvénye. Talán azért is mert a hajdani ünnepelt, Söjtöry Elvira szervezi e futóversenyt, meg annak jóval enyhébb futamait, amelyeken így szinte bármely korosztály bízvást elindulhat.
|
Igaz ami igaz, nem túl szép látvány. A koncertje viszont annál inkább. A zselici ezüsthársas-bükkösök lakói, az óriás énekes kabócák ugyan nem megrendelésre, de hangversenyt adnak, amelyet a Duna-Dráva Nemzeti Park vezetőivel hallgathatnak meg egy öt kilométeres gyalogtúra kísérőjeként szombaton délelőtt.
|
|